A mindenség modellje — Kortárs magyar templomépítészet
Tagadhatatlan, hogy az alkalmazott művészeti ágak közül az építészet tart a legnagyobb közfigyelemre számot. Különösen nagy érdeklődés övezi az új templomok építését – egyrészt a hagyományosan nagy tervezői kihívás, másrészt a közösségi és kulturális vonatkozások miatt. Noha a II. világháború utáni időszak távolról sem kedvezett ennek a műfajnak, mi több, az ötvenes éveket tudatos templomrombolás jellemezte, 1945 és 1986 között mintegy kétszázötven templom épült. A nyolcvanas évek második felével – szeizmográfként elővetítve a leendő változásokat – a templomépítés is új lendületet vett, és napjainkig újabb kétszáz templom épült fel.
A Modem 2009. március 21-től reprezentatív kiállításon mutatja be az elmúlt három évtized legjobb templomait.
A mindenség modellje című tárlat az első hazai templomépítészeti seregszemle lesz.
A mások mellett Makovecz Imre, Csete György, Török Ferenc, Finta József, Balázs Mihály, Nagy Tamás, Vadász György által tervezett templomokat korszerű és rendkívül látványos módon mutatja be a tárlat, amelyre a debreceni művészeti központ nagyszámú közönséget vár az ország minden részéből s a határokon túlról is.
A kiállítás kurátora Wesselényi-Garay Andor építész-művészettörténész, az Átrium folyóirat szerkesztője.
a koncepció alapja
A kortárs magyar templomépítészet reprezentatív, a művelt nagyközönség számára is érthető és élvezhető bemutatása – különös tekintettel az autentikus építőművészetre.
a kiállításon megjelenő templomok tervezői:
Álmosdi Árpád — Balázs Mihály — Basa Péter — Benárd Aurél — Benczúr László — Bodonyi Csaba — Czigány Tamás — Csaba László — Cságoly Ferenc — Csete György — Csomay Zsófia — Erhardt Gábor — Fejérdy Péter — Ferencz István — Finta József — Gáva Attila — Gereben Péter — Golda János — Gunther Zsolt — Guzmics György — Halmos György — Kálmán Ernő — Kapitány András — Karácsony Tamás — Katona Vilmos — Kocsis József — Kőszeghy Attila — Krähling János — Kruppa Gábor — Lengyel István — Lévai Tamás — Madzin Attila — Makovecz Imre — Nagy Tamás — John Pawson — Pazár Béla — Rácz Zoltán — Rátkai Attila — Réti Gábor — Ripszám János — Rostás László — Sajtos Gábor — Simon Viktória — Szabó Árpád — Szabó István — Szoják Balázs — Török Ferenc — Vadász György — Vukoszávlyev Zorán
installáció: nagyméretű fotóprintek, tervrajzok, makettek, filmek, animációk
helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ földszinti kiállítótér (4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.)
a kiállítás megtekinthető: 2009. június 28-ig
megjelent: epiteszforum.hu